Robban a puliszka?

Rendesen felforgatta a belföldi és külföldi közvéleményt az a néhány jogszabály-módosítás, amelyet a Parlament kitermelt az elmúlt napokban. Az a bizonyos hárombetűs (USL) entitás gyors akciója nyomán, megrugdosott méhkasként bolydult fel és fenyegetően zümmög azóta is minden és mindenki: az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Románia Elnöki Hivatala, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), a romániai és külhoni sajtó. Nem csoda, hisz a rúgás telibe találta a fiatal, papíron már nagykorú, de még tapasztalatlan román demokráciát és félő, hogy impotenssé fogja tenni.

Hétfőn, december 9.-én, az éj leple alatt megtartott bizottsági ülés keretében átplasztikázták és kedden, december 10.-én a Képviselőházban vita nélkül megszavazták a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) néhány módosítását (itt lehet elolvasni). Ezek közül az egyik módosítás „tisztázza” a köztisztviselő meghatározását úgy, hogy a törvényhozói (képviselők, szenátorok) és az államfői tisztségeket kivonja a köztisztviselők köréből, a másik az adminisztratív tevékenységet teszi kivizsgálhatatlanná érdek-konfliktus esetében. Két rövid, semmitmondónak látszó mondatocskáról van szó, azonban ha a módosítások hatályba lépnek, beláthatatlan következményekre számíthatunk.

Mindkét módosítást élesen bírálták gyakorlatilag minden oldalról (néhányan még azok közül is, akik megszavazták). A bírálók szerint a köztisztviselők meghatározásának módosításával a törvényhozók a  törvény fölé emelték magukat. A második módosítás messze súlyosabb következményekkel járhat (vélik), hiszen közpénzeket és eurók százmillióit kezelő, a közszférában dolgozó egész hadseregnyi személy – miniszterek, polgármesterek, megyei tanácselnökök, tanácsosok és sokan mások – zöld utat kaphat a palástolatlan lopásra, az uniós pénzek elsikkasztására. (forrás: transindex)

Szeretném megkímélni a kedves Olvasót annak az kérdésnek az elemzésétől, hogy a képviselők, szenátorok köztisztviselők-e, s ha igen, akkor miért nem. Két okból: 1. ezt az elemzést már megejtették előttem (itt olvasható) és 2. nem ez a fontos.

Szóval a honatyák közméltósággal felruházott közszereplők és pont. Azonban ez a jogi definíció és a körülötte zajló zsonglőrködés, purpárlé nem kellene akadályt jelentsen mondjuk abban az esetben, ha valamelyik szenátor vagy képviselő által elkövetett bűncselekményt (és most nem a sarki boltban elkövetett lopásra gondolok) büntetni kellene. 

A sajtóban „fekete kedd”-ként emlegetett december 10.-én megszavazott Btk.-módosítás a törvényhozás egészére rávetette a gyanú árnyékát. A most már lassan közváddá erősödő bíráló hangok szerint, a honatyák a közhivatalnoki státusz lemosásával szeretnék önmagukat (hiper)immunissá tenni, többek között korrupciós gyanúsítgatásokkal szemben. Magyarán azért kellett ezt a közhivatalnoki dolgot tisztázni, mert példának okáért a már előbb említett Btk. 254. paragrafusa szerint, kenőpénz elfogadása (luare de mită) elnevezésű bűncselekmény elkövetéséért kizárólag hivatalnokot lehet elítélni. A Btk. 254. paragrafusa így kezdődik: „A hivatalnok azon cselekedete […]” („Fapta funcţionarului care […]”). A szenátor nem hivatalnok, ergo nem lehet „megkenni”. A cinikus advocatus diaboli erre azt is mondhatná: jé, hisz ez óriási, nincs már korrupt parlamenti képviselő Romániában! A honatyák azzal próbálták védeni a törvénymódosítást, hogy muszáj volt tiszta vizet önteni a pohárba, hisz Európában sehol nem tesznek egyenlőségjelet a közhivatalnok, közalkalmazott és a parlamenti képviselő közé, illetve alkotmányellenes az, hogy a törvényhozók a hivatalnokok, közhivatalnokok kategóriájába vannak besorolva.

Csakhogy egy jogállamban ilyen fontos témákat nem sebtiben, „pult alatt”, közvita nélkül és komoly kételyeket szülő módon kell leszabályozni, mert könnyen az alapvető erkölcsi normák felrúgásának minősíthető cselekedet lehet belőle. Már most sokan annak minősítik.

Adva van egy (még) érvényben lévő és egy másik, jövő év elején hatályba lépő Büntetőtörvénykönyv, nevezzük „régi”-nek és „új”-nak. A régiben szerepelnek korrupcióval összefüggésbe hozható bűncselekmények, de ha a fekete keddi változtatások hatályba lépnek, akkor azokat törvényhozók nem követhetik el. Az újban szintén büntetve vannak az előbb említett bűncselekmények de ott is közhivatalnokok a „főszereplők”. És hogy a káosz még nagyobb legyen, az új Btk. 175 paragrafusa értelmében a törvényhozók közhivatalnokok. A honatyák erre is gondoltak fekete kedden: az új Btk. 175. paragrafusába is betették azt a bizonyos kivételező 3. bekezdést!

A viszály almájának kertészei erre az mondják, sebaj, a régi/új Büntetőtörvénykönyvön kívül van még rengeteg jogszabály, amelyet alkalmazni lehet korrupt honatyákra. A példa kedvéért a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló 2006-ban megszavazott 96-os számú törvényt hozzák fel. Hát abban egy betű sincs olyan bűncselekmények szabályozásáról, amelyet specifikusan törvényhozók követhetnek el. Akkor meg ott van egy másik törvény, a 2000/78-as (nevezzük korrupció-ellenes törvénynek). Vanni van, de az a gond vele, hogy 1. sűrűn használja a „hivatalnok” kifejezést és 2. ami a „klasszikus” korrupciós bűncselekmények büntetését illeti, visszaküld a Btk-hoz. S a kör így szépen bezárul.  

Távol álljon tőlem hogy összemossam a honatyákat a köztisztviselővel, ahhoz sem ragaszkodom, hogy a „korrupt”, „korrupció” stb. szavakat használjuk. De szükség van egy törvényre, legyen az a Btk. vagy egy teljesen különálló jogszabály, amely kristálytisztán megfogalmazza azokat az eseteket, amikor a mandátum alatt elkövetett visszaélésekért a körmére lehet koppintani az elkövetőnek. Ez a jogszabály pedig minden vitán, gyanún felül kell álljon! Ezt nagyon egyszerűen meg lehetne oldani úgy, hogy minden bűncselekmény szabályozásánál pontosítani kellene expressis verbis azokat a társadalmi kategóriákat, amelyekre a kérdéses bűncselekmény vonatkozik, valahogy így „a hivatalnok, közhivatalnok és a közméltósággal felruházott közszereplő (honatya, képviselő, szenátor) azon cselekedete…”. Érdekes módon, hasonló létező megfogalmazásért nem is kellene messzire menni: a 2003/161-es törvény 70. paragrafusa sebészi pontossággal elválasztja a köztisztviselő és a közméltóság fogalmát. Persze ehhez politikai akarat kell!

Sokan nem értik ezeket a nehezen védhető intézkedéseket, mondván, az a minimum, hogy felelőtlen a hatalom képviselőinek ez a lépése. Fiatal, nehéz császármetszéssel megszületett demokráciánk nem engedheti meg magának azt a felelőtlenséget, azt a luxust, hogy önmagára zúdítsa mindenki haragját. Csínján kell(ene) bánni minden efféle törvénykezéssel.

Hogy miért? Mert nem lesz kedvező országjelentés, nem lesz Schengen, nem lesz munkavállalási jogunk Angliában, nem lesznek új befektetők, sőt, régi befektetők sem lesznek.

És főleg arra kell nagyon vigyázni, nehogy Karinthy Frigyesnek legyen igaza: „A diktatúra és a demokrácia között az a különbség, hogy a diktatúrában az egyik ember legyőzi, megalázza és kizsákmányolja a másikat. A demokráciában a másik ember teszi ugyanezt az egyikkel.”